Arany-év a magyar vitorlázásban

Soha nem látott sikereket hozott a magyar vitorlássport számára a 2013. esztendő. Utánpótláskorú versenyzőink remekeltek: Vadnai Jonatán Balatonfüreden korosztályában a Laser 4.7 osztályban lett világ- és Európa-bajnok, majd az Egyesült Államokban rendezett Byte C II-vébén is nyerni tudott. Ugyanitt a lányok között Érdi Mária lett világbajnok. Jonatán bátyja, Benji, az eggyel nagyobb Laser osztályban, Radiálban ötödik lett az Európa-bajnokságon.

Az olimpiai osztályok között Berecz Zsombi szereplésére figyelhettünk fel, aki hetedik helyen zárt a világbajnokságon – magyar finnes ilyen előkelő pozícióban még sohasem végzett.

A nem-olimpiai osztályokban legutóbb Litkey Farkas Soling-világbajnoki címének örülhettünk. A Dragon világbajnokságon futamot is nyerve negyedik lett Kis-Szölgyémi Ferenc és csapata. A repülő hollandi vébén - amelyre ezúttal Balatonföldváron került sor - Majthényi Olcsiék ezúttal ezüstéremmel örvendeztettek meg bennünket.

A SailingBooks.hu ezúton gratulál mindenkinek!

Aki pedig többet szeretne tudni arról, hogy mi is rejlik a sikerek mögött, hogyan alapozható meg a vitorlázó tudás, annak javasoljuk hogy böngésszen a versenyvitorlázással kapcsolatos könyveink között!

 

Tartalomhoz tartozó címkék: hír
Kedvenc linkjeink

Magyar Vitorlás Szövetség

Szelek Szárnya online vitorlás magazin:

www.sailing.hu

 

 

Hallgasd a SoundCloud-on!

 

 

Internetes vitorlás magazin:

www.sailing.hu

 

 

 

 

 

Linkgyűjtemény: www.linkweb.hu

Bankkártyás fizetés

​MÁR BANKKÁRTYÁVAL IS FIZETHET!